Kutatás

A CAUSSADE SEMENCES CSOPORT modern kutatási infrastruktúrával rendelkezik, éves árbevételének 16%-át fordítja kutatásra. 7 nemesítő állomásából négy Európában, három pedig Európán kívül található.

A CAUSSADE SEMENCES CSOPORT modern kutatási infrastruktúrával rendelkezik, éves árbevételének 16%-át fordítja kutatásra. 7 nemesítő állomásából négy Európában, három pedig Európán kívül található.
A déli féltekén létesített nemesítő állomás segítségével szántóföldi körülmények között egyetlen naptári év alatt két vegetációs ciklus érhető el, ami jelentősen felgyorsítja egy új hibrid nemesítési folyamatait. Ezen kívül a Csoport számos tesztközponttal rendelkezik Európa szerte, valamint Észak-Amerikában, Japánban, Új-Zélandon és Dél-Afrikában is.

A biológiai sokféleség felértékelődésének, valamint a nemesítés iránti szenvedélynek köszönhetően kerültek a magas genetikai potenciállal rendelkező CAUSSADE SEMENCE vetőmagok piaci bevezetésre. A fajtákkal kapcsolatos kutatási munka alapja a számos mezőgazdasági és ipari üzletlánc (élelmiszer- és nem élelmiszer piacok) elvárásainak való megfelelés, ami a CAUSSADE SEMENCES teljes kutatási munkájának látható mozgatórugója.
A Csoport tapasztalata és szakértelme lehetővé teszi a portfolióban szereplő összes faj esetében a genetikai teljesítőképesség folyamatos fejlesztését. 
A nemesítési programok ötvözik a hagyományos technológiákat, mint például a növények keresztezése a kívánatos tulajdonságok elérése érdekében, és az olyan kifinomult technológiákat, mint amilyeneket a biotechnológiában alkalmaznak. Ezek a molekuláris biológia területén kívül eső technológiák (molekuláris markertechnológia vagy kettős haploid, éretlen embriókultúra stb.) lehetővé tették a termelékenység növelését és az új fajták jobb teljesítményét, azok létrehozására fordítandó idő csökkentését. De legfőképpen az agronómiai tulajdonságok (szárazságtűrés, bizonyos gyomirtószer-molekulákkal és betegségekkel szembeni ellenállás, stb.) bevitelét, ami lehetővé teszi az alábbi követelmény teljesítését: „A mezőgazdaságnak többet kell előállítania kevesebb erőforrás felhasználásával!”

A CAUSSADE SEMENCES CSOPORT kész megfelelni ennek a kihívásnak, amelyet már sok évvel ezelőtt megsejtett. Így ma rendelkezik egy „csíraplazma könyvtár”-ral, mely tárolja azokat a genetikai jellemzőket, amelyek lehetővé teszik a fajták (fajták, illetve hibridek) létrehozását a természeti erőforrások leghatékonyabb felhasználása és a kockázatok minimalizálása mellett.
A CAUSSADE SEMENCES csíraplazma alap az egyik legnagyobb a világon. Ez többek közt a társaság rendkívül gyors fejlődésének, a világ más vetőmag-vállalataival és kutatóintézeteivel kötött tudományos megállapodások keretében folytatott genetikai cseréknek, valamint a csíraplazma-beszerzéseknek köszönhető. A genetikai tulajdonságok eme tárháza és a CAUSSADE SEMENCES által alkalmazott legújabb technológiai megoldások lehetővé teszik azon fajták vagy hibridek folyamatos forgalmazását, amelyek tökéletesen alkalmazkodnak az éghajlati viszonyokhoz és technológiai elvárásokhoz. 
A kutatókból és magasan képzett technikusokból álló csapat szakmai elhivatottsága jelentősen hozzájárul a Csoport kutatási részlegének sikereihez. Ennek is köszönhető a számos kutatóintézettel és multinacionális agráripari vállalattal létrehozott rangos tudományos kutatási együttműködés.

Kapcsolódó galéria